Jó kevesen voltunk, de azért jó volt, köszönöm, aki eljött, a műtetkóm alvás közben elkenődött, most éppen a szombat reggeli XXL-méretű túrókrémemet kanalazom. És közben ez volt az első videó, ami szembejött az interneten.
Ezt a jelet kell majd keresni
Csináltam egy ilyen bazi nagy promisznyilat, remélem, sikerül majd este kitenni a bejárat fölé-felé, hogy még egyértelműbb legyen, hogy merre a bejárat. Ecsetet nem találtam itthon, úgyhogy az ujjammal festettem.
Talán ciki ezt leírni, de annyira foglalkoztat, hogy hogy fog sikerülni a ma esti buli, hogy ezen a héten kétszer is azt álmodtam, hogy a bulin vagyok/vagyunk, és valami rosszul sül el (az egyik álomban például a hangcuccot felejtettem el magammal vinni). A fő paráim azok, hogy…
Én már tízkor ott leszek a helyszínen, tehát a koránérkezők 10-től már jöhetnek, bár a többségnek 11 órát mondtam csak. Amennyire azonban a táncos lábú nagyközönséget (és magamat) megismertem az évek során, általában csak éjfél körül szokott egy ilyen buli…
Feltűnt, hogy rám nem is jellemző módon eddig férfielőadók zenéit tettem be példának, holott a Promisz közben egymást fogják érni a jobbnál jobb csajok. Például: És természetesen még sokan mások, úgymint Madonna, Kylie Minogue, Björk is…